A hazai radikális aktivizmus egyik emblematikus alakjával, a Párbeszéd Magyarországért korábbi politikusával civil és politikai pályájáról, tapasztalatairól és csalódásairól beszélgettünk. Megtudtuk, mennyivel támogatta akcióit Soros György, jó pasi-e Staudt Gábor, valamint azt is, hogy mi az, amihez már neki sincs gyomra a politikában.

Pink Puli: Eleinte melegjogi aktivistaként ismertünk, majd a tevékenységed kibővült. A Fidesz székház és sok minden más elfoglalása után civil aktivistából lassan politikussá váltál. Milyen ideológiai út vezetett a melegjogoktól Bajnai Gordonig?

Rózsa Milán: Egyszerű a válasz: ez egy szerves fejlődés eredménye volt. Először valóban csak meleg témákkal foglalkoztam, majd elkezdtem más tüntetésekre járni, más ügyekkel kapcsolatban is dolgozni. Az igazi váltást a székházfoglalás jelentette, utána léptem ki a civil aktivista környezetből, bár a politikát sosem ítéltem el, korábban sem tartottam ördögtől valónak. Ha az ember aktivista, akkor a pártokkal egy idő után egyébként is kapcsolatba kerül: valamifajta interakció már csak az ellenük való tüntetés vagy a náluk való lobbizás során is kialakul. Mivel az idők során úgy alakult, hogy nem ragadtam meg egy témánál, az én világnézetem is bővült.

PP: A politika talált meg vagy te jelentkeztél a pártoknál?

RM: Nem hívott fel Bajnai Gordon, hogy csatlakozzak (mosolyog).A székházfoglalás, illetve a „forradalmi időszak“ után elkezdtek széthullani a csoportok, én pedig nem nagyon találtam a helyemet. Minden ember, akivel akkoriban szívesen dolgoztam együtt, nagyrészt a Párbeszéd Magyarországba került. Jó háromnegyed évig gondolkoztam rajta, hogy hogyan lépjek, mert a civil identitás nagyon meghatározó volt számomra. Bár azóta már ki is léptem a pártból, akkor a csatlakozás releváns döntésnek tűnt: úgy gondoltam, hogy ez a tevékenységem egy másik szintre emelése lehet.

[caption id="attachment_700" align="aligncenter" width="758"] Szívesen mászik erkélyekre Rózsa Milán - Fotó: Pink Puli[/caption]

PP: Megmásztad a Sándor Palota erkélyét, a Fidesz székházat, az orosz nagykövetség kerítését. Adrenalinfüggő vagy, esetleg tényleg ennyire hiszel a radikális aktivizmus erejében?

RM: Ebben azért van egy elég nagy mértékű elkeseredettség is. Nagyon nehéz már bármire is felhívni a figyelmet, nehéz embereket megmozgatni egy témában, nincs olyan infrastruktúra egy kis párt keretei között, hogy például buszoztassuk az embereket. Éppen ezért olyan kreatív dolgokat kellett kitalálni, ami kevesebb emberrel, alacsony költségvetésből is megvalósítható, mégis képes hatást kiváltani.

PP: Kamerák előtt elcsevegtél egy sósavval fenyegetőző kisnyugdíjassal, előállításaid alkalmával különböző kerületi rendőrkapitányságok vendégszeretetét élvezted. Volt olyan eset, amitől azért te is berezeltél?

RM: Az első előállítás mondjuk emlékezetes volt. A kilencedik kerületi Haller utcában a Ferenc József korabeli, borzalmas állapotú fogdában van egy pont amikor rájössz, hogy innen tényleg nem mehetsz el. Hajnali háromkor pedig betettek mellém egy úriembert, aki betört egy gyógyszertárba, hogy szerezzen valamit, ami lenyugtatja. Nem volt egy kellemes este. Később persze már rutint szereztünk, és általában fel voltunk készülve minden eshetőségre. Amitől féltem, az az orosz nagykövetséghez kapcsolódó akció volt. Azért is mentem egyedül, mert nem tudtam garantálni, hogy mi történik, ha tíz ember elkezd átmászni a kerítésen. Mivel a nagykövetség területén (amely jogilag nem a fogadó ország államterülete – a szerk.) még nem csináltunk akciót, így nem tudtuk, hogy mire számísunk.

PP: A hirtelen felindulásból történő középületfoglalások után egy politikai párt keretei között dolgoztál. Ekkor, gondolom, már egyeztetni kellett az egyes akciókat. Mennyire maradt tered spontán akciókra, illetve volt-e olyan ügy, ahol a pártvezetés nemet mondott a terveidre?

RM: Ezek az akciók nem tudtak volna megtörténni, ha nem lettek volna átgondolva. Lehet, hogy egyszerűnek tűnik egy létrát felállítani a Sándor-palota oldalánál és levenni a zászlókat, de az, hogy ez szervezetten történjen, akár két hét előkészítő munkába is bele telik. Különben nem sok akciót csináltam az aktív párttagságom alatt, amit ne egyeztettem volna. Egyedül az orosz nagykövetséges volt „saját vállalkozás“. Igaz, az orosz nagykövetségen zajló akciót is egyeztettem jogászokkal, volt rendőrrel.

PP: Vékonydongájú kócos fiúból kopasz, kigyúrt sráccá változtál az elmúlt években. Ennyire megedzi az embert az aktivizmus vagy tudatos imázsváltás történt?

RM: A sok stressztől elvesztettem a hajam (nevet). Az elmúlt négy évben azért nem négyet, hanam nyolc évet öregedtem. Nagyjából annyit is dolgoztam. Nem két ember dolgozik helyettem: egy aktivistaként, egy pedig egy multinál, hanem mindkettő én vagyok párhuzamosan.

PP: Arra célzol, hogy Soros György és a norvég kormány nem támogatott eléggé?

RM: Nem is értem ezt. Nézzék meg az összes aktivistát, nem hatos mercivel szoktak beállni az Alkotmány utcába. Ha minket bárki komolyabban pénzelne, nem így festene a civil szféra. A civil szféra lényegében haldoklik, a bejövő támogatási összegek pont arra elegek, hogy egy-egy kampányt úgy, ahogy meg lehessen oldani. A civil aktivisták között lényegében nincsenek fizetett szakemberek, a pénz jó része magára a tevékenységre fordítódik.

PP: Az egész életedet átszövi a közélet. A magánéletben is feltérképezed a potenciális partnereid politikai preferenciáit?

RM: Ez általában elég hamar kiderül. Az első élettársam egyébként egy jobbikos szavazó volt, nem is tartott sokáig ez a kapcsolat. Bár akkor még nem voltam politikailag ennyire aktív, akkor is éreztem, hogy ezek a nézetek abszolút nincsenek rendben: bármiért is támogatja a Jobbikot, akár a programjáért, akár azért, mert imádja Staudt Gábort.

PP: Staudt Gábor amúgy jó pasi?

RM: Szerintem jó, de nem az esetem. Mondjuk, Novák Előddel simán lefeküdnék. (Nevet)

[caption id="attachment_701" align="aligncenter" width="940"] Jobbik-szavazó pasija is volt - Fotó: Pink Puli[/caption]

PP: Mostanában mintha visszavonultál volna. Vagy csak erőt gyűjtesz a következő politikai akcióhoz?

RM: Az elmúlt két kampányt keményen végigcsináltam, a választások után mégsem éreztem kellő motiváltságot a pártban: mindenki csalódott, ami a kreativitás kárára is válik. A Pride környékére már erősen érett bennem a kilépés gondolata. A Pride-on azonban már nem vállalhattam szerepet a politikai érintettségem okán. Persze tudtam, hogy ha belépek egy politikai pártba, civil többé már nem lehetek. Ugyanakkor, ha mérlegelem, hogy mit kaptam cserébe, akkor arra jutok, hogy nem érte meg. Nem tetszettek bizonyos folyamatok a párton belül, nem találtam meg igazán a társaságomat sem, így inkább a kilépés mellet döntöttem. Jelenleg viszont sem itt, sem ott nem vagyok otthon: a politikából kiléptem, a civil szférába pedig nem mehetek vissza. Nagyon sokat tanultam, de azt hiszem, alapvetően egy rossz döntést hoztam. Ez egy olyan időszak számomra, amikor háttérbe kell volnulni.

PP: Nyugdíjasnak ezért még fiatal vagy. Hogyan tervezed a következő évek szerepvállalásait?

RM: A pártpolitikában nem tudok sikeres lenni a jellememből adódóan. Vannak bizonyos dolgok, amikhez nincsen gyomrom. Nem lennék jó politikus, mert nem nagyon tudok helyezkedni. A civil aktivizmus mindig arról szól, hogy az ügy végső soron fontosabb, mint a képviselői. A politikában viszont ez az arány felborul, legalábbis az ügy mellett el kell, hogy add magadat is. Persze szívesen lettem volna politikus, de az út, ami ehhez vezet, számomra nem járható.

PP: Milyen jövőt jósolsz az országnak politikai szempontból?

RM: Sok jóra nem számítok. Másfél évvel ezelőtt is azt gondoltam, hogy a tizennégyes választásokon bizony a tizennyolcas eredmény is el fog dőlni. Szerintem 2018-ban még – ha nem is ennyivel– újra fogják választani a Fideszt. Még az sem irreális forgatókönyv, hogy Orbán átmegy a köztársasági elnöki palotába. Nem gondolom, hogy legyőzhetetlenek, de kétség kívül nagyon profik. Nem bízzák a dolgokat a véletlenre, az ellenzék még mindig négy lépéssel hátrébb jár szervezettség és stratégia ügyében is. Nekem - ezzel együtt -  itt a helyem, és itt igyekszem magam valahogy jól érezni.