Életem egyik legemlékezetesebb szexrandija a 2010-es választások idején történt. Akkoriban még nem terjedtek el ennyire az okostelefonok, így egy magamfajta vidéki srácnak bonyolultabb volt a sexdate megszervezése fővárosi látogatásaim alkalmával, mint manapság.

Aktuális budapesti utazásom előtt az egyik társkeresőn összeismerkedtem egy szimpatikus sráccal, akivel a képcsere után úgy gondoltuk, célszerű volna összefutnunk. Egy dologot találtam furcsának: az indokoltnál jóval titokzatosabban viselkedett.

Mivel a telefonszámát megadta, arra jutottam, hogy egy próbát mindenképp megér. A megbeszélt napon, az adott időben fel is hívtam, hogy árulja el a címet. Az igazi furcsaságok azonban csak ezután kezdődtek. Cím helyett ugyanis csupán egy metrómegállót mondott, majd arra kért, ha ott vagyok csörgessem meg újra. Nem értettem a körülményességét, ám a kíváncsiság legyőzte baljós előérzetemet, belementem a játékba. Leszállás után felhívtam. Felvázolt egy útvonaltervet, amelyet abban a reményben követtem, hogy ott vár majd a célnál. Nem így történt, újabb telefont ejtettem meg. Ismét kaptam néhány "fordulós" tájékoztatást, leírta a keresett ház a ismertetőjeleit. Utóbbit megtalálni korántsem volt egyszerű, mivel időközben már egy tipikus szürke szocialista lakótelep útvesztőiben kanyarogtam. A megadott házszámhoz érkezve – akár a legrosszabb krimiben – újabb telefonos instrukciót kértem, ám a hívás elég sokáig csengett ki. Ekkor egyrészt arra gondoltam, hogy talán csak eddig tartott a szívatás, másrészt átvillant az agyamon: ha a kapucsengő számához egy matematikai egyenletet ad meg, akkor biztosan buktam a randit… Feszült várakozás után, végül felvette és bemondta a kapukódot, sőt az emeletet és az ajtót is. A lakás ajtaján nem volt névtábla, de résnyire nyitva állt. Kopogtam és beléptem. Rejtélyes házigazdám rövidnadrágban, félmeztelenül fogadott. A felsőtestét megpillantva úgy éreztem, nem volt hiábavaló a fáradozás. Mivel egy tipikus szocialista bérlakásról volt szó, egyből feltérképeztem, hogy a nappaliba megyünk. Beszélgetni kezdtünk, és bár a titokzatossága kicsit oldódott, továbbra sem árult el sokat magáról. Azt azonban többször hangsúlyozta, hogy nem sok dolga volt fiúkkal. Mindennek ellenére nem okozott csalódást.

Az együttlét után megszomjaztam, így kérdezés nélkül kimentem a konyhába innivalót keresni. A konyhaasztalon meglepődésemre a Barikád című folyóirat legfrissebb száma pihent. Kivettem egy poharat a szekrényből, csapvizet öntöttem magamnak. Leültem az asztalhoz, a hűtővel szembe, és ekkor pofán vágott a hűtőn lévő árpád-sávos nagymagyarországos hűtőmágnes. Éppen próbáltam magamhoz térni, amikor alkalmi partnerem immáron felöltözve belépett. Pólóján a következő felirat díszelgett: "Magyar vagyok, nem turista!" Miközben ott ültem egy száll pöcsben az újság-hűtőmágnes-póló háromszögben, csak annyit éreztem, hogy innen most nagyon gyorsan érdemes lelépnem. Végül egy "úristenmárennyiazidő" felkiáltással rekond idő alatt felöltöztem, majd udvariasan elköszöntem és sebtiben távoztam. A kapucsengőn megnéztem a számhoz tartozó rubrikát és konstatáltam, hogy azon sem található név. Ahány ház, annyi szokás…