Nem igazán tudjuk felmérni, hogy kinek mennyire ismerős Xavier Dolan neve. Aki lemaradt volna korábbi alkotásairól, annak a Pink Puli filmkritika sorozata máris a segítségére siet. Kanicsár Ádám rovata minden héten egy-egy meleg témájú filmet mutat be.

Dolan különleges figura – első filmje, a Megöltem anyámat lassan, de biztosan ikonikus alkotássá növi ki magát, holott a művész a készítés idején mindössze 20 éves volt. Nem mellesleg ő írta a forgatókönyvet, valamint ő játssza a főszerepet is. Utóbbi állítás pedig valamennyi filmjére igaz – ahogyan az is, hogy a homoszexualitás mindig kiemelt témaként jelenik meg.

[caption id="attachment_940" align="aligncenter" width="670"] Tom a farmon - Fotó: pcmvariety.wordpress.com[/caption]

A Tom a farmon, Cannes-ban még az Aranyoroszlánért is indult, ám végül Dolannek meg kellett elégednie a FIPRESCI-díjjal, a kritikusok egy másik elismerésével. Míg korábbi munkáiban a drámai vonalon haladt, a rendező – Michel March Bouchard azonos című darabjának feldolgozásával – most egy pszichothrillerbe vágott bele. A kritikusok a végeredményt Hitchcock és Polanski klasszikusaihoz hasonlították.

De ki is az a Tom és mit csinál a farmon? Tom szövegíró egy reklámcégnél és azért utazik el a kísérteties Québecbe, hogy végső búcsút vegyen elhunyt szerelmétől. Tom első társasága – szerelme anyja – nem hoz megnyugvást. A fiú hamar rájön, hogy a családnak fogalma sincs, hogy ki ő és mit sem tudnak arról, hogy fiúk meleg volt.

A fentiek alól csupán a később felbukkanó Francis, az elhunyt bátyja jelent kivételt, aki azonban rögvest tudtára adja, hogy a temetés után jobban teszi, ha elfelejti a családot. Bár Dolan csak lassan vezeti be a szereplőt, már az első találkozásnál képes érzékeltetni, hogy ez a felfokozott gyűlölet később ambivalenssé válik.

Bár a főszereplő eleinte nem tűri, hogy kötélen rángassák, az erőszakot játszi könnyedséggel alkalmazó Francis hamar kezes báránnyá teszi.  Tom néhány pofon után nem hogy tovább marad a családnál, de át is veszi egykori szerelme szerepeit.

Az egyre inkább Stockholm-szindróma szerű tüneteket mutató Tom legfontosabb funkciója, hogy állandó társaságot biztosítson az erőszakos természetű Francisnek, akinél viszont képtelenség megállapítani, vajon mi hajtja annyira Tom felé. A gyűlölete vagy saját titkolt homoszexualitása? Erre a kérdésre sem Dolan, sem a darab nem ad egyértelmű magyarázatot, ám megajándékoz minket egy olyan jelenettel, amitől még Hitchcock is zavarba jönne. Mikor a részeg Francis elkezdi fojtogatni Tomot, a szituáció percek alatt változik át egy szadomazo szexuális játékká, amiben hirtelen Tom lesz a domináns férfi, az erejét fitogtató Francis pedig a szolga. Tomot e morbid világból még egy felbukkanó barátnője sem tudja kirángatni, aki ugyancsak a játék részese lesz.

A pszichothriller pedig valahol ezen a ponton csap át horrorba. Dolan mesterien játszik a műfaj jellegzetességeivel: a képek elragadóak, a jelenetek bátrak, a párbeszédek pont ott ragadják meg a lényeget, ahol szükséges. A nézőt az sem zökkenti ki, amit a Hollywood Reporter is kiemel: Dolan betegesen sokat mutatja magát a jelenetek során.

Bár a filmet a forgalmazó horrorként „kínálja”, valójában vérbeli hitchcocki pszichothrillerrel van dolgunk, mégpedig azzal a fajtával, amire súlyos hiba popcornnal és pizzával beülni. Könnyed szórakozás helyett súlyos gondolatokat kapunk.