Tavaly nyáron új felszolgáló érkezett a szomszédunkban működő kávézóba. Mivel minden szempontból a "prototípusom", így igen hamar észrevettem. Néha-néha mintha még a tekintetünk is összetalálkozott volna, ám eleinte elhessegettem magamtól a továbblépés gondolatát. Aztán egyszer, mikor a buziboszimmal kávéztunk, megszólalt a szőke dívám: "Te, ez a srác stíröl téged!" Ekkor - már csak a vele kötött fogadás miatt is - lépnem kellett. 

Fizetni indulva tíz másodpercem maradt, hogy kitaláljam, miként szólítsam meg. "Bocs, ebből a sütiből torta formában is lehet rendelni? Mert anyukámnak nemsokára szülinapja lesz." - makogtam kínomban. A srác azonban ígéretet tett, hogy megkérdezi a főnökét. Persze, amint kiléptem az ajtón, elfelejtettem az egészet. Több mint két hét után - amikor ismét megláttam, ahogyan tálcával egyensúlyoz az asztalok között - ugrott be, hogy megígértem, pár nap múlva visszatérek. Komoly gondolkodásba estem, hogy oda menjek-e hozzá, szinte biztos voltam benne, hogy rég nem emlékszik rá. Tévedtem. Miközben a süteménnyel kapcsolatban intézkedtem, sikerült megtudnom a nevét is. 

[caption id="attachment_1074" align="aligncenter" width="665"] Fotó: cindysbeentrippin.com[/caption]

Mondanom sem kell, estefelé győzött a kíváncsiság és a vadászösztön: a Facebook segítségével felvettem vele a kapcsolatot. Először csak "köszönöm a segítséget" és egyéb közhelyfordulatokkal melegítettem, ám ahogy teltek a napok, egyre személyesebbé vált a virtuális párbeszéd. Nemsokára azon kaptam magam, hogy egy verbális petting alakult ki köztünk. Péntek este pedig érkezett egy váratlan üzenet:

 8-tól fél 10-ig egyedül leszek a lakásban.

Én pedig tettem róla, hogy mégse maradjon egyedül: felkerekedtem és meglátogattam. Az este során lelkizős beszélgetés zajlott a "nem vagyok meleg!"-témakörben, majd békében elváltunk. 

Másnap reggelre újabb üzenet fogadott: felejtsek el mindent, mert ő tényleg nem meleg és ne haragudjak, de többet ne írjak, ne keressem, lehetőleg a kávézót is kerüljem. Mindennek ellenére néhány nappal később, egy haverom lakásavató buliján ismét üzenetet kaptam. A hogylétem felől érdeklődő sms-re csak hajnaltájt reagáltam: "Most jöttem haza egy buliból, itt állok a kávézóval szemben. Látom, te még dolgozol. Én viszont megyek aludni!" Rekordidő alatt érkezett a válasz: "Ne aludj! Jövök!" És valóban jött, 5 perces cigiszünetre, ami 20 percre nőtt. Bár igazán komoly dolgok nem történtek, azért tettlegességig fajult a helyzet: smárolás, ölelés, bújás. Majd másnap reggelre letiltott a közösségi oldalon. Az elhidegülés azonban nem tartott sokáig, délutánra feloldotta a zárlatot és újra írt. A szöveg már ismerős volt: Ő továbbra sem meleg, és megbánta a történteket, arra kér, ne írjak többet, rá se nézzek. Aztán a következő 2 hónapban háromszor kezdeményezett beszélgetést. Mind a három alkalommal 1-2 napig cseteltünk, majd ismét közölte, hogy ez volt az utolsó, és soha többet. 

Rutinos játékosként azért megkérdeztem, hogy a vendéglátóegységet látogathatom-e. Mivel előbbit engedélyezte, így hol barátokkal, hol a boszimmal vissza-visszatértem. Eleinte bunkó volt, majd még bunkóbb, végül már számomra vált kínossá a viselkedése. Ekkor - megszegve szavam - ráírtam és kiosztottam. Hosszú percek teltek el válasz nélkül, majd elnézést kért. Utána újra minden rendben ment, visszatért a normális felszolgáló-vendég kapcsolat. 

Azóta egyszer keresett, kora tavasszal. Közölte, hogy nagyon szerelmes, és boldog a barátnőjével. Megígértette velem, hogy senkinek nem beszélek arról a bizonyos pár napról. Azóta többször is összefutottunk a kávézóban, már a barátnőjével is mosolyogva üdvözöljük egymást. Egy problémám maradt csak: közeledik anyukám szülinapja, és fogalmam sincs kinek és hogyan köszönöm majd meg tortát...