A vidéki meleg élet talán nem olyan színes, mint a fővárosban. Jelentős számú homoszexuális sorstárs hiányában pédául leginkább heteró barátainkkal járunk össze. Legalábbis én. Éppen ezért nem meglepő, hogy amikor Gábor barátom nősülésre adta a fejét, engem kért fel a legénybúcsú megszervezésére, valamint ceremóniamesteri feladatok ellátására.

Személy szerint sosem értettem azokat a melegeket, akik szerint heteró férfiakkal nem lehet közös programot csinálni. Nekem ez sosem jelentett gondot, maximum a kocsi és foci témánál néha elszundítok. Ennek ellenére mindeddig nem "kámingautoltam" nyilvánosan, hivatalosan nagyon kevesen ismerik magánéleti preferenciámat. A legénybúcsús társaságból például senki. Ketten-hárman (köztük a vőlegény is) sejti, de kimondásra sosem került az ügy. Amikor pedig 12 heteró férfi társaságában elindultam a három napos legénybúcsúra, fel sem merült bennem, hogy olyat fogok produkálni, ami miatt a "sejtők" is meginognak gyanújukban. 

A "kurva nélkül nincs legénybúcsú" népi bölcsessége már a programszervezés elején nyilvánvalóvá vált, így az ilyen irányú kapcsolatokkal rendelkező urak lebonyolítottak néhány  célirányos telefonhívást. Mivel a megfelelő mennyiségű ártóanyag bevitele már délután megkezdődött, így amire megérkezett a művésznő, már igen jó hangulatban fogadtuk. Mint kiderült, a kialkudott összeg egy „szexi tánc”-ot és egy „vőlegénycsábító orál”-t tartalmaz. Ezen a ponton azonban váratlan fordulatot vettek az események. 

A vőlegény hamar közölte, hogy a felkínált lehetőséget hihagyná, ám örömmel végignézi, ahogy az örömlány valamelyik vállalkozó szellemű barátját boldogítja. Rutinos szakemberként a hölgy alkalmazkodott a megrendelői igényekhez, viszont szájbavalót eleinte nehezen talált. Rajtam kívül ugyanis csupán három szingli volt a társaságban, köztük a vőlegény unokaöccse, aki a rokoni szálakra hivatkozva – „Nem mutogatom magam álló fasszal a nagybátyámnak“ – szintén visszautasította a felkérést. A macsó virtus azonban nem maradt el: egy szingli testvérpár sietett a segítségünkre. Tekintve, hogy a fiúk ketten voltak és – szabadon idézve – „nem csak szopatni akartak“ nyomban kivágtak egy kerek összeget az asztalra, majd négyesben eltűntek az egyik hálószobában. 

Fél óra múlva azonban drámai hír érkezett: a lámpaláz okán egyik srácnak sem üzemképes a műszere. Mivel a csábító orál lehetősége még fennállt a vőlegény bíztatására  újabb jelentkező gyűrkőzött neki a kihívásnak.  Neki ugyan volt barátnője, ám arra jutott, hogy a pénz nem veszhet kárba, egy kis mókázás pedig igazán nem megcsalás. Negyedóra elteltével mégis folytatódott a pszichodráma: az önkéntes pénzmentési akció szintén kudarcba fulladt…

Ekkor azonban az egyik „sejtő“ felém fordulva széles vigyorral közölte, hogy a kialakult válsághelyzetben már csak bennem van bizodalma. Mielőtt bármit mondhattam volna, ott termett egy másik haverom, és a „Felét állom!” kiáltással két oldalt megragadtak, és a tetthelyre kísértek. Miután belöktek a szobába, Gábor biztatásként közölte, hogy nekem aztán tényleg produkálnom kell valamit, mert pornómutatványok helyett mindeddig csak komédiát látott. 

Nem volt mit tenni, nagy levegőt vettem és nekivetkőztem. Magam sem értettem, mi történhetett, ám egyszer csak azt vettem észre, hogy megkeményedtem. Azzal azonban tisztában voltam, hogyha a leány reggelig bólogat is rajtam, én női szájtól el nem élvezem. Ekkor, mentő ötlet gyanánt, egy igen perverz opció ugrott be: „Mit szólnál hozzá, ha ráélveznék a seggére?” – kérdeztem udvarias előzékenységgel a résztvevőktől. Az esemény után a vőlegény nyomban közölte is az ajtó előtt álló ünneplő tömeggel, hogy bizony neki egy igaz barátja van, az egyetlen tisztességes heteró férfi a társaságban...