Amikor az ember újra megpillant valakit egy társkeresőn, aki valamiért fontos volt neki, kicsit hevesebben kezd verni a szíve. Én is így jártam néhány nappal ezelőtt.

Újra ott mosolygott egy számomra kedves arc a képernyőn, akivel két éve egy párhetes beszélgetés után megejtettünk egy randit, majd néhány nappal később elbúcsúzott tőlem. Megkért, hogy ne keressem többet, mert bonyolult az élete, és egy ilyen dolog nem fér bele.

Nyilván ilyenkor mindenki elgondolkozik, hogy ráírjon, ne írjon? Hiszen anno eltanácsolt attól, hogy ismét megkeressem. De ez mégis más, eltelt két év, és különben is, kirakta a fotóját, biztos nem bánná, ha ráköszönnék. Legrosszabb esetben nem válaszol. Válaszolt.

[caption id="attachment_1605" align="aligncenter" width="465"] Kizárják egymást? - Fotó: theblacksphere.net[/caption]

Kedélyes beszélgetés indult meg köztünk, bár az már rögtön az elején kiderült, hogy az élete ugyanolyan bonyolult, mint volt. A szokásos kérdések után (hogy vagy?, mit csinálsz?, mi járatban?) felmerült az intim képcsere ötlete is, ám bevallotta, hogy neki olyan nincs. Persze az enyémet szívesen fogadta. Másnapra pedig elkészítette az övét is. A bonyolult élete ellenére 24 órával a beszélgetés megkezdése után már ott tartottunk, hogy hétfőn este találkozunk.

És ekkor beütött a krach. Minden előzmény nélkül váratlanul tudatta velem, hogy sztornó minden, ne haragudjak, de ő most törli magát. Ilyenkor persze felmerül, hogy „bennem van a hiba?”, hisz két éve is gyors lelépés történt, igaz, csak a találkozás után. Megnyugtatott, hogy nincs velem semmi baja, egyszerűen mindig boldogtalan lesz, ha regisztrál az oldalra, és nincs szüksége erre. Elköszönt, s mire reagálni tudtam volna, már nem is élt az adatlapja.

Több rossz tulajdonságom is van, az egyik az, hogy „nem veszem a lapot”, a másik az, hogy nem adom fel egykönnyen. Bíztam benne, hogy megvan még a száma, hisz miért töröltem volna ki. És valóban megvolt. Azonnal írtam neki, hogy magyarázza el, mert én ezt nem értem, és szimpatikus nekem, és most éppen aggódom. Először is meglepte, hogy megvan még a száma, de nem vette zokon, hogy írtam neki. Ami viszont ezután következett az alaposan padlóra küldött.

Közölte, hogy ő hisz Istenben. Közölte, hogy az elmúlt másfél nap az ő gonosz énjének a munkája. Közölte, hogy ő nem ilyen, mert ő jó ember. Közölte, hogy az ördög mindenkit másként fog meg, őt a fiúkon keresztül akarja megragadni. Közölte, hogy neki küzdenie kell ez ellen, mert ő szereti Istent. Közölte, hogy Isten az egyszülött fiát áldozta fel azért, hogy az embereket megszabadítsa a bűneiktől. Közölte, hogy türelem és kitartás kell, és eljön az isteni kegy egy lány személyében, akivel ő majd leéli az életét.

Én pedig próbáltam reagálni. Felhoztam példának a Szentatya a szavait, a legfrissebb vatikáni történéseket. De mindhiába, az volt a reakciója, hogy ő nem katolikus, és nyilván az sem véletlen, hogy bizonyos egyházaknál ilyen nyilatkozatokat hoznak. Nem akartam erőszakos lenni, mert a srác tényleg nagyon szimpatikus, és ő sem akart engem megtéríteni.  Próbálkoztam még azzal, hogy Isten arra tanít, hogy szeressük egymást, és ha két ember szereti egymást, akkor a nemi szervek másodlagosak. Ezzel nem értett egyet.

De tényleg itt tartunk 2014-ben? Ördögi mesterkedésnek vesszük, ha két azonos nemű ember szereti egymást? Bántjuk ezzel Istent? Sőt Krisztus talán miattunk halt meg a kereszten? És vannak emberek, akik lelkiismeret furdalás nélkül ezt tanítják a fiataloknak? Ez nem bűn? Nem bűn tönkre tenni emberek életét? Nem bűn hagyni, hogy boldogtalan legyen valaki, csak azért mert máshogy szeret? Nem bűn megnyomorítani emberek lelkét?

Vajon mi játszódhat le ennek a srácnak a lelkében? Nyilván megfordul a fiúk után, vágyat érez, hogy egy fiút szeressen és az a fiú viszontszeresse. Ez nem az ördög műve, ez a genetika műve. Így született. És amikor annyi vágyakozás után rászánja magát, hogy társat keressen, boldogtalan lesz, mert vétett az Úr ellen. Vezekel, szenved, imádkozik. És elfolyatja magában. De egy idő után újra bűnbe esik, és minden kezdődik előlröl. Le lehet így élni egy életet? Egyáltalán, élet ez?