A Kreml megmondóemberének számító Dmitrij Kiszeljov, aki mellesleg az orosz Állami Televízió-és Rádiótársaság (VGTRK) alelnöke, egyben pedig az Oroszország Ma nevű állami médiavállalat vezérigazgatója a Rosszija 24 állami hírtelevízióban vasárnap késő este sugárzott heti magazinműsorban arról beszélt, hogy “Magyarország az Európai Unió bizonyára legnehezebben ‘átkódolható’ tagállama”.
Kiszeljov az “ellenállás példájának” nevezett Magyarország kapcsán arról beszélt, hogy Orbán Viktor kormányfő “határozottan fellép az Oroszország elleni nyugati szankciókkal szemben”, és emlékeztetett arra, hogy a magyar parlament nemrég a Déli Áramlat megvalósításának felgyorsításáról döntött.
[caption id="attachment_1730" align="aligncenter" width="595"] Képernyőre szánt gyűlölet - Fotó: Economist[/caption]
A műsor elején Kiszeljov bírálta a lett külügyminisztert, amiért bejelentette, hogy homoszexuális, noha szerinte ezt megtarthatta volna magának, és elítélte, hogy Ban ki Mun ENSZ-főtitkár a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál győztesével, az osztrák Conchita Wurst transzvesztita énekessel találkozott. A műsorvezető ugyanakkor pozitív példaként említette, hogy az általa bírált nyugati értékekkel és a Nyugat geopolitikai hegemóniára törekvésével szemben Milos Zeman cseh államfő és a magyar vezetés is fellép. (MTI)
Az írás eredetileg a 444.hu weboldalon jelent meg, ide kattintva elolvasható.