A Cambridge-i Egyetem kutatói szerint lehetségessé válik a mesterséges megtermékenyítés - és így a közös gyermek - az azonos nemű szülők bőrsejtjeinek felhasználásval.
Egy őssejtkutatási projektben elért áttörésnek köszönhetően akár két éven belül lehetővé válhat, hogy az azonos nemű párok saját, biológiailag közös gyermeket vállaljanak.
A kutatók szerint a felnőtt emberek bőrszövetében található őssejtekből sikeresen állítható elő spermium és petesejt is, így technikai és biológiai értelemben is kivitelezhető lesz a közös gyermekvállalás.
[caption id="attachment_2346" align="aligncenter" width="528"] Hamarosan jönnek a biológiailag is közös gyermekek. Fotó: news.com.au[/caption]
A tudósok embriókból és felnőtt emberek bőrszövetéből kinyert őssejtszálakat használtak a kísérletek során, és a tíz donorszemélyből kinyert sejtekből ezután minden esetben sikeresen hoztak létre csírasejteket. A csapat, amelyet a Wellcome Trust támogat, az így előállított őssejteket összevetette a magzatokból kinyert emberi őssejtekkel, hogy az eredmény egyezőségét leellenőrizhessék.
Azim Surani, a projekt vezetője, azt nyilatkozta a The Sunday Timesnak, hogy sikeresen megtették az első és legfontosabb lépéseket ebben a fontos folyamatban. A tudósok azt is megfigyelték, hogy az így előállt csírasejtekben az életkorral jelentkező sejthibák, az ún. epigenetikus mutációk sem jelentkeztek. Kiváncsian várjuk a további fejleményeket.
Írd meg nekünk saját, gyermekvállalással kapcsolatos történetedet, dilemmádat, élményedet a kapcsolat@pinkpuli.com emailcímre! A legérdekesebb történeket, írásokat, kérdéseket megjelentetjük.