Az elmúlt héten az Amerikai Egyesült Államok teljes területén legálissá vált a melegek házasságkötése. Azt gondolom, az egész világot felbolygatta ez a fejlemény. A támogatók mellett sok ellenvélemény is napvilágot látott. A pesszimista hang lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy „nem is a házasságról, mint intézményről van itt szó, sokkal inkább a melegek emberi jogairól”.
Egyszerűen megdöbbentem. A világ közgondolkodását jelentősen meghatározó nagyhatalom olyan alapvető jogot adott az ott élő meleg közösség tagjainak, mint, hogy élethosszig tartó esküt tegyenek egy másik embernek, amit az állam szentesít. Mit is üzentek a döntéshozók a melegek felé? Nem mást, mint hogy ti is közénk taroztok, teljes jogú amerikai állampolgárok vagytok.
[caption id="attachment_2772" align="aligncenter" width="611"] Több mint papír[/caption]
A házasság nem új keletű intézmény. A kezdeti időkben gazdasági közösségként funkcionált, ergo két család összerakta, amije van és úgy forgatták tovább a javakat. A házasság romantikus vonala csupán a nem annyira távoli múltban kapott jelentősebb hangsúlyt. Manapság pedig problémamegoldó közösség léte kezd egyre inkább kidomborodni.
Akárhonnan is nézzük, a házasság nem könnyű dolog.
Egy másik emberrel együttműködve kell eltölteni az élet hátralévő részét. Szinte már közhely, hogy van fent és lent. Akadnak pillanatok, amikor csak a véletlen és az apátia tartja egyben a két embert, és van, amikor a lelkeknek is megadatik, hogy egy pillanatra összeolvadjanak. Amikor az ember Igent mond, érett fiatal felnőttként tudatában van mindennek. Sokszor sejti, hogy lesz olyan pillanat, amikor haraggal gondol vissza erre az eskütételre, és átkozza azt az I betűs szót, amit akkor önmagával teljes egyetértésben mondott ki. De tudja azt is, hogy rengeteg olyan pillanatban lesz része, amikor hálát ad, hogy ezzel az emberrel kötötte össze az életét.
Az eskü egy kapocs. Valamilyen számomra fontos közösség előtt esküt tenni pedig erős kapocs. Az eskü a kapocs, a közösség pedig a pecsét rajta.
A szkeptikus felszólalók azzal érveltek, hogy a házasság csak egy papír. Ez nem így van. Sok nem házas párból életük alkonyán tör ki annak fájdalma, hogy nem kötötték össze éltük, és annál katartikusabb az élmény, amikor ezt immár deres hajjal mégis megteszik.
A házassági esküben kifejezzük a másik felé, hogy őt akarjuk, és - ami talán még fontosabb - úgy szeretjük, ahogy van.
Az eskü pillanatában az ember megéli azt, hogy elfogadják mindenestől, és megtapasztalhatja az egyediség és megismételhetetlenség érzését.
Ebben a lelki meztelenségben válik a két ember a tanúk előtt egy párrá. Ez a pillanat a lelkek találkozásának egy olyan pillanata, amihez erőforrásként lehet majd nyúlni a nehéz idők során.
Ha egy kicsit távolabbról szemlélődünk, akkor a házasság egy nem is akármilyen, hanem egy kiemelt rituálé. A rituálé egy meghatározott forgatókönyv szerint zajló ünnepi esemény, amelyek már a civilizációk kialakulásakor is fontos mérföldkövei voltak az életnek. Ezeknek az ünnepségeknek egyik fontos eleme a beavatás volt. A beavatás manapság már csak szertartásos és játékos formában nyilvánul meg az esetek többségében, korábban azonban a házasságkötésnél is „vérre ment a játék”. Míg a felnőtté válási szertartások az egyént, mint individuumot ünnepelték, addig a házasságkötés a két egyént, mint egy új családi közösség tagját ünnepelték és ünneplik ma is. A rituálék, ünnepek nagyon fontos szerepet játszanak a családi közösségi érzés és a családi identitás kialakulásában, márpedig az ifjú párnak ez az első közös ünnepe, ami éppen a kettőjük családdá formálódását ünnepli.
Összességében tehát azt gondolom, hogy a döntés, amit az USA a múlt héten meghozott, nem csak az egyéni, de párkapcsolati és közösségi szinten is nagy változásokat hozott az amerikai polgárok életébe. Azt gondolom, hogy az amerikai melegek nagy ajándékot és nagy segítséget kaptak ezzel az önelfogadás és az elfogadás terén egyaránt. Lehetőséget kaptak arra, hogy kívülről felesleges ceremóniának tűnő, belülről azonban egy belső elköteleződés által erőforrást nyerjenek egy család alapításhoz. Akármilyen indokok is vezérelték a döntéshozókat, a döntés által sok emberről szakadtak le hatalmas terhek. Szkepszis helyett örüljünk most ennek!
(A szerző pszichológus)
Témajavaslata, személyes kérdése van? Írjon pszichológus szerzőnknek az eszter.javorszky@pinkpuli.com címre!