„Ha felnézek bármelyik meleg társkereső oldalra, csak ismerősöket látok. Úgy tűnik, az összes budapesti meleg itt van” – mondta egy Magyarországról érkezett barátom, aki mintegy harmincezredmagával (ennyi turista érkezett idén) ellátogatott a Tel Aviv Pride-ra.
Persze nem csak azokat mozgatta meg a nagy esemény, akik kimondottan a parádé és a köré szerveződő kulturális, kulináris és hedonisztikus eseménysorozat kedvéért érkeztek ide. Több, mint 130 000 ember vett részt a felvonuláson – ebből pedig 100 000 helyi, azaz az ország lakosságának közel 1.5%-a. Ez azért mégiscsak nagy szó, főként egy olyan országban, amelyet a rengetegen azonostanak vallási dogmákkal, vagy származásból, tradíciókból adódó konvenciókkal. És bár tény, hogy Izraelben sincs kolbászból a kerítés – a Tel Aviv-iaknál jóval tradícionálisabb eleveket való jeruzsálemiek például nem annyira kultiválják az évente megrendezett meleg, leszbikus, biszexuális, transzgender és queer felvonulást -, a Budapestről jól ismert kordonoknak, rendőri kíséretnek és ellentüntetőknek nyoma sincs. Izraelben még az olyan - egyébként Siófok méretű - városok, mint Eilat is megtartják a meleg büszkeség napját, akinek pedig nem tetszik a dolog, az egyszerűen csak távol marad.A szivárványon túl
Ők viszont évről évre egyre kevesebben vannak: akinek Magyarországon erős a – hogy a megzakkant Kerényit idézzem - „buzilobbi”, annak receptre írnék fel egy Tel Aviv-i látogatást, itt ugyanis a városvezetésnek afféle küldetése, hogy a városlakók nemre, korra, származásra, vallásra valü tekintet nélkül részt vegyenek a tolerancia ünnepén. A főutvonalakon, sétálóutcákon szivárványszínű zászlók lobognak, a városházát pedig gigantikus méretű ledfal borítja egész hónapban, melyen felváltva jelenik meg a szivárvány zászló, és a kék-fehér egyenlőségjel – az LMBTQ emberek házassághoz és gyermekvállaláshoz való jogát hírdető szimbólumok Izrael nemzeti színeiben. Tel Avivban ilyenkor az, hogy egy kávézó, egy étterem vagy egy butik kitűzi a szivárvány lobogót, nem azt jelenti, hogy ezt a helyet kifejezettem melegek látogatják – egyszerűen csak azt, hogy mindenkit szeretettel látnak.
[caption id="" align="aligncenter" width="640"] Mindenkit szeretettel látnak - Fotó: divany.hu[/caption]
Gay Pride egy hónapon át
A Fehér Város számára a meleg büszkeség hónapja elsősorban arról szól, hogy büszkék vagyunk azokra a nyitott szívű, elfogadó és bátor emberekre, akik évtizedek óta harcolnak a kirekesztés ellen, és ezzel hozzátettek ahhoz, hogy Tel Aviv a közel-kelet San Franciscójává válhasson. A TLV Festre – az évente megrendezett nemzetközi LGBTQ filmfesztiválra – rengeteg heteroszexuális látogat el, pusztán azért, hogy többet érthessen meg a szubkultúrából, támogatásáról biztosíthassa a közösséget, és persze pusztán azért is, hogy jól érezzék magukat - idén egyébként a Viharsarok című magyar film is terítéken volt, mi több közönségdíjat is nyert.
A szokásos programok mellett ebben az évben az Expo TLV is helyt adott különféle kiállításoknak, kerekasztal-beszélgetéseknek, filmvetítéseknek és fellépéseknek – mindez a város legnagyobb és legfrekventáltabb bevásárlóközpontjában.
Se jobbra, se balra, csak előre
A felvonulás előtt politikusok, aktivisták szólaltak fel – érdekes volt látni, hogy itt „jobbosnak lenni” nem jelent egyet a homofóbiával: sem a jobb-, sem a baloldal nem maradhat ki az LGBTQ közösség támogatásából, hiszen mindkét oldalnak vannak homoszexuális szavazói. A beszédek után megindult a százezres tömeg, és kerítések, pajzzsal felsorakozó rendőrök és fröcsögő, provokáló ellentábor nélkül végigvonult a város legfőbb útvonalain. Voltak harminc centis platformtalpat viselő tranvesztiták, kigyúrt, napbarnított macsók, rengetegféle alternatív család két papával vagy két mamával, és persze számtalan érdeklődő – köztük vallásos muszlimok és zsidók -, akik mosolyogva fotózkodtak a kisgatyás pasikkal. A tengerpartra érve a parádé beach partivvá változott, és amíg elkezdődtek az egymást érő hivatalos bulik – köztük leszbikus murik, fétismulatságok, pop partik, többnapos fesztiválok a természet lágy ölén – itt tombolt a tömeg a helyi megasztárok koncertjeire. A legmókásabb azonban az volt, amikor hazafelé menet belefutottam egy csapat építőmunkásba, akik koránt sem a Pride miatt feszítettek félmeztelenül az aszfalton, ám a munkát megszakítva készségesen pózolni kezdtek. Több, mint valószínű, hogy még csak nem is voltak melegek, de számukra a város liberális hitvallását hirdetni és képviselni valahogy fontosabb, mint hogy ki buzi és ki hetero. Vagy egyszerűen csak természetes.
[caption id="" align="aligncenter" width="640"] Steiner Kristóf - Fotó: divany.hu[/caption]
Tel Avivban mindenki (tiszteletbeli) meleg
A Tel Aviv Pride idején mindig eszembe jut, amikor Cseke Eszter, az On The Spot műsorvezetője (aki történetesen gimis osztálytársam is volt) pár koktél után egyszer megkérdezett egy interjúban, nem nehéz-e Izraelben a melegek élete, én pedig azt válaszoltam: „Ugyan, Tel Avivban mindenki meleg.” És bár Magyarországon természetesen a mai napig örömmel posztolgatják a több, mint öt éves interjút szélsőséges zsidó-buzi-cigány-stb. gyűlölő forumozók, ha Izraelben mesélem el a sztorit, mindenki nevet rajta, esetleg annyit fűznek hozzá, hogy „Miért baj az, hogy kimondtad az igazat?”. Persze nyilvánvaló, hogy a vicc kedvéért sarkítottam, ugyanakkor bármikor kiállok amellett, amit mondtam: akik szexuális érdeklődésük kapcsán nem is kötődnek az LMBTQ közösséghez, azok is „tiszteletbeli” melegek Tel Avivban, és mint ilyenek, támogatják, segítik, ösztönzik, védik, és megértésükről, szeretetükről biztosítják a melegeket. Ezt pedig mi sem szemléltetheti jobban, mint hogy felvonulás végső állomásán, a színpadtól nem messze ugrálóvár és póniló-simogató várta a kicsiket, akik számára ebben az egész parádében semmi furcsa, dekadens, vagy perverz nem volt. Ők már egy olyan generáció születtei, akiknek a szülei megvívták a maguk békés küzdelmét a homofób-lobbi ellen. Mert az - ellentétben a buzilobbival - valóban létező fogalom.
Az írás Steiner Kristóf tollából a divany.hu weboldalon jelent meg, ide kattintva elolvasható.