"Hogy mit fogok csinálni 20 év múlva? Halott leszek és legenda!" - ez a bugyuta újságírói kérdésre adott válasz a 80-as évek közepén hangzott el Freddie Mercury szájából. És igaza lett.
Több mint 20 éve, hogy meghalt, legendája mégis, mintha évről-évre egyre erősebb lenne. Pedig, amikor a 70-es évek elején extravagáns butikos fiúként megpróbálkozott a zeneiparral, elég nehezen indultak be a dolgai. Az üzletet közösen vezette a dobos Roger Taylorral, akinek szétzilálódott zenekarából csak Brian May maradt 1970-re. Ekkor Freddie úgy döntött, hogy csatlakozik az együtteshez. Hirdetés útján John Deacon személyében megtalálták a basszusgitárost is. Bár Freddie bízott a sikerben, biztos-ami-biztos alapon megjelentetett néhány dalt szólóénesként, Larry Lurex néven. (Érdekes, hogy saját nevén - Farokh Bulsara - soha nem lépett fel.) Mivel ezek a dalok gyakorlatilag visszhang nélkül maradtak, Freddie minden energiáját a zenekarra fordította.
[caption id="attachment_1113" align="alignleft" width="366"] Freddie Mercury koncert közben New Havenben, 1978 novemberében - Fotó: wikipedia.org[/caption]
A sztorit - legalábbis a második felét - szinte mindenki ismeri: a Queen könnyed popslágereivel a 80-as évek egyik legnagyobb sztárzenekara lett, amely stadionokat töltött meg rajongóival. 1986-ban nálunk is jártak, a Népstadionban 70.000 ember előtt adtak koncertet.
A 70-es évek elején azonban a zenekar még a hard rock és a glam rock határán mozgott, és bár első lemezüket a kritika jól fogadta, a vásárlókat nem különösebben érdekelte. A második lemeznek már nagyobb sikere volt, az igazi robbanást csak a harmadik Sheer Heart Attack album váltotta ki.
Ehhez nagyban hozzájárult az albumon található, mára már ikonikussá vált Killer Queen című dal. Ennek az albumnak a londoni bemutatója a kultikus Rainbow-ban volt. A nagysikerű koncertről kép- és hangfelvétel készült, hogy aztán - néhány részlettől eltekintve - 40 évig dobozban heverjen.
Különböző Queen-fórumokon évek óta téma volt, sok rajongó "álomkiadásként" tekintett az anyagra. Szidták az együttest és a menedzsmentet, hogy a sok újrakiadás helyett inkább ezt tennék közkinccsé. A visszafogott sajtóközleményekből egyértelműen az derült ki, hogy nem bíznak a régi anyagban. Ezen a koncerten még nem a világsztár Queen játszik, csak egy sikeres angol banda. Nincsenek még gigaslágerek (a világsikert hozó Bohemian Rhapsody majdnem egy évvel később jelent meg), nincsenek extra színpadképek. Csak a Queen van és Freddie. Freddie, aki már ezen a kis színpadon is úgy viselkedett mintha több tízezres stadion színpadán állna. Energiabombaként lakja be a teret, a csak rá jellemző mozdulatokkal ragadja magával a közönséget. És hát a hangja... magabiztos, tiszta, erős. A koncerten egy fiatal, lendületes zenekar játszik. Érdemes megnézni, meghallgatni azoknak is, akik csak a "slágeres" Queent ismerik.
A menedzsment aggodalma valószínűleg felesleges volt. A nyitónapon mind a kép-, mind a hanganyag igen jól szerepelt az iTunes letöltési listákon, és minden valószínűség szerint a CD, DVD, bakelit és Blu-ray kiadványok is megfelelő eladási mutatót produkálnak. Freddie legendája nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a régi koncert nem "csak úgy" jelent meg, ahogy az ilyen archív felvételek szoktak. Gyakorlatilag olyan a felhajtás körülötte, mintha vadonatúj anyag jönne ki. A féltucatnyi megjelenési formátum mellett pólók, táskák és egyéb relikviák erősítik a kiadványt. Ami azért nem rossz egy 23 éve nem működő zenekartól, sőt még egy legendától sem.
Három dolog tette őt legendává: a hangja, a színpadi jelenléte és a frappáns mondatai:
Pokolra jutok, de szerintem te is ott leszel!Valószínű nagyon jól érzi magát, a formás testű ördögfiókák között.