Mindenkivel előfordult már, hogy egy ártatlannak induló vita ajtócsapkodással és durva sértegetésekkel zárult. Egyik fél sem így tervezte, ám valamilyen érthetetlen okból, mégis így alakult a dolog. Sok apró észrevehetetlen lépés vezet a tányértöréshez, általában olyan félmondatok, szurkálódások, amikről nem is gondolnánk, mennyire mérgezőek lehetnek egy vitában, hosszútávon pedig a kapcsolatban.

„Ezt csak azért mondod, mert egy beszari alak vagy”, „gyerekes vagy”, „olyan szarrágó vagy, mint az apád”, „ne hisztizz”, „mindig ezzel próbálkozol… bőgéssel nem oldasz meg semmit, van valami konstruktív ötleted is?” - néhány kiragadott szösszenet azokból a mondatokból, amik biztosan segítenek abban, hogy este lefekvéskor a közös ágyban széles határvonal képződjön az ágy „bérlői” között.

Miről is szólnak ezek a mondatok? A tényleges mondanivaló, ami ezek mögött a kijelentések mögött nem is annyira rejtőzik, mint inkább provokál, arról mesél, hogy a másik egy lehetetlen alak, valamit rosszul csinál, rosszul gondol, rosszul érez.

Egy szituációból arra a végkövetkeztetésre jutni, hogy a másik egy szar alak, egyszerű és kényelmes választás, a megoldáshoz azonban egy arasznyival sem visz közelebb. Ha úgy vesszük, ezt a fordulatot a probléma jegelésének is tekinthetjük, „úgysem változik semmi, mert te ilyen vagy”. Ezzel a sértő fél azt mondja: nincs mit tennem, mert te úgyis rossz vagy, majd ezután kényelmesen hátra is dőlhet, és tovább rágódhat azon, milyen szörnyű ember is a partnere. De hát legyünk őszinték: előfordulhat, hogy hülyeséget csinálunk, ki nem csinál? Előfordulhat, hogy másképp gondolkodunk - meglepő lenne, ha nem így volna. Ezen a két fronton az érett felnőtt ember megteszi, hogy végiggondolja a lehetőségeket, álláspontokat, és alapos mérlegelés után vagy változtat a viselkedésén és állásfoglalásán, vagy nem. De amit érzünk, azzal kapcsolatban felesleges vitába bocsátkozni. Ez nem vita kérdése, ez tény.

Kétségbe vonni a másik érzéseit, bátorságát, önzőségről árulkodik. Partnerünk érzelmeinek negligálásával megbántjuk őt. Az érzelmek tudatos manipulálására, sajnos, csak csekélyke részben van módunk, az oroszlánrésze azonban még a kutatók számára is ismeretlen folyamatok mentén szerveződik. Az érzelmek jogosságát tehát nem lehet kétségbe vonni, ezek tények. Ha ezt valaki nem képes elfogadni, az jó eséllyel képtelen lesz arra, hogy egy kényes helyzetet komprumisszumkészen kezeljen. Nyilván nehéz elfogadni, hogy a másik csalódott, dühös, kiábrándult, ezért a belső feszültségeink csökkentése érdekében hajlamosak vagyunk rá, hogy félreértelmezzük a partnerünk negatív érzéseit. Gondolhatjuk azt, hogy lám-lám, már megint nem csináltam valamit jól, ami rosszabb esetben olyan végkövetkeztetéssel érhet véget, hogy rossz ember vagyok, nem vagyok elég jó, képtelen vagyok megfelelni… Illetve gondolhatjuk azt is, hogy hálátlan dög, hogy nem szeret úgy, ahogy vagyok.

A helyzet, amikor álláspontjaink nem egyeznek, mindig feszültséggel terhes. Minél nehezebben összeegyeztethetők szempontjaink, annál tehetetlenebbnek érezhetjük magunkat. A tehetetlenség érzése abból fakad, hogy azt gondoljuk, a másik nem érti, amit mondani akarok, amit meg akarok értetni vele. Az ember alapvetően önző. Mindannyian arra vágyunk, hogy a mi igazunk győzedelmeskedjen. A provokációink célja, hogy előnyös helyzetbe kerüljünk, vagyis ha a másik bekapja a csalit, és agresszíven, (viszont) támadólag lép fel, azzal megteszi nekünk azt a szívességet, hogy beteljesíti állításunkat: valóban gyönge ember. Ebben az esetben alapvetésem (ő egy szar ember) bizonyítást nyer, és ekkor már tovább dédelgethetem magamban az igazam. Ha visszavonulót fúj, kiütéssel győztünk! Ez azonban a másik fél nézőpontjának elvesztésével jár, és mivel neki volt alkalma, hogy érveljen, az ezzel járó belső feszültség elraktározódik és garantáltan növeli a következő égiháború kirobbanásának esélyét.

A spirál bejáratott: könnyű és forgatókönyvszerű megoldások sorozata, ami nélkülöz mindenféle önreflexiót, és ezáltal egyre távolabb visz a helyzet megoldásától. Néhány apró dolgot szem előtt tartva azonban szabályozott mederben tarthatjuk a vitát, és minimalizálhatjuk az érzelmi feszültséget. Ennek a hozzáállásnak a legfontosabb alapköve, hogy nem a másikat bíráljuk, hanem az eseményeket és a saját érzelmeinket helyezzük a kommunikációnk fókuszába.

Géza baromira dühös Attilára, mert Attila reggelente cipőben szalad vissza a lakásba telefonjáért. Ha Géza a provokatív spirál mellett dönt, azt mondja, ”Attila! Akkora egy lusta disznó vagy, hogy nem bírod soha levenni a cipődet”. Ha azonban a konstruktívan viselkedik, ekképpen fejezi ki magát: „Elképesztően dühös vagyok rád, amikor áttrappolsz a szőnyegen a koszos cipőddel, mert ilyenkor azt érzem, figyelmen kívül hagyod, amit kértem”.

Azért ez egészen másképp hangzik nem? Sokkal kevésbé megy fel az emberben a pumpa, és emiatt jóval több, a helyzet megoldásához szükséges, hasznos információ tud átjutni. Ennek az az oka, hogy a második esetben Géza az adott helyzetre fókuszál, nem általánosít, és Attila viselkedésére vonatkozóan fogalmaz meg kritikát, nem pedig Attila személyiségét bírálja. Ha a konkrét eseményeket vesszük górcső alá, jóval nagyobb eséllyel találhatunk rá azokra kritikus pontokra, amik konfliktust generálnak, és ez esetben már tudjuk, hol kell változtatnunk. A dologhoz az is hozzátartozik, hogy sokkal könnyebb tényekről vitatkozni (átmentél a szőnyegen), mint homályos célozgatásokról, általánosításokról tárgyalni (lusta vagy), ezeknél ugyanis nincsenek konkrét kapaszkodóink.
Géza ezen kívül megtett egy kulcsfontosságú lépést: kifejezte negatív érzéseit. Sokszor ez az egyik legnehezebb lépés, ugyanis a negatív érzéseinket gyengeségként élhetjük meg, kifejezésük, azonban segíthet a másik fél számára megérteni, hogy viselkedése milyen hatással van ránk. Mindezek mellett megtehetjük, hogy kéréssel fordulunk a másikhoz, megfogalmazzuk szükségleteinket, ezzel ugyanis elébe mehetünk a konfliktus fokozódásának.

Természetesen mindezt nehéz tudatosan végiggondolni egy-egy melegebb helyzetben, nehéz ellenállni, hogy felüljünk a provokációnak, és a sértő megjegyzésekre is hideg fejjel, a helyzetre koncentrálva reagáljunk. Azonban ez az egyetlen konstruktív megoldás, ami által közelebb kerülhetünk a megoldáshoz. Érdemes egy próbát tenni, a többi már lépésről lépésre megy.

(A szerző pszichológus)

Témajavaslata, személyes kérdése van? Írjon pszichológus szerzőnknek a eszter.javorszky@pinkpuli.com címre!