A Fidesz esete Ungár Klárával és a politikai korrektséggel.

Általános szörnyülködést váltott ki Ungár Klára, miután arra célozgatott, hogy két ismert és közkedvelt fideszes politikus szexuális irányultsága nem áll maradéktalanul összhangban az (egyikük által írt) alaptörvénnyel, a fennen hirdetett konzervatív erkölcsökkel, valamint Orbán Viktor párkapcsolati tanácsadó buzizós vicceivel.

[caption id="attachment_2668" align="aligncenter" width="518"] Illusztráció: budapestbeacon.com[/caption]

„Mindenkinek legszentebb joga, hogy mit kezd saját nemi identitásával, és az is többek között, hogy ezt meg akarja-e osztani a világgal.” – tört elő válaszul Bayer Zsoltból az eddig rejtőzködő látens ’68-as jogvédő liberális. A kettős mérce vádjától mindennél jobban rettegő ellenzéki értelmiségiek is sietve kifejezték azon meggyőződésüket, hogy az ilyesmi nem helyes, sőt kifejezetten helytelen, amivel csak egyet érteni lehet, hiszen valóban nem szép dolog más coming outjával verni a csalánt, még akkor sem, ha itt nem magánemberek magánügyei kerültek nyilvánosságra, hanem közhatalmat gyakoroló purifikátorok magánügyei, akik az igazi magánemberek számára örökbefogadási és házassági korlátokat állítanak fel, hit- és erkölcstan órát írnak elő, de még az adórendszert is a rezsim hivatalos családmodelljéhez igazítják. Amerikában például nem tartanák magánügynek. Próbálja meg valaki elmagyarázni az elnök náthájáról is közleményben értesített népnek, hogy nincsen köze ahhoz, ha a vezetője kettős életet él, azaz valójában másmilyen, mint amilyennek magát bemutatta, magyarul hazudik a választóinak, amire ott háklisak egy kicsit. Nálunk mások a kulturális sajátosságok, nem meglepő, hogy a jó fej ellenzéki értelmiségi, aki a kettős mérce vádját persze így sem kerülheti el, a kiszivárogtatás nemtelen eszközét gyorsan elítélte (amúgy élvezte a műsort).

És én is abszolút fel vagyok háborodva miatta. Az általam ismert meleg férfiak ugyanis valamennyien érzékenyek, értelmesek, szimpatikusak, nyitottak, barátságosak és tehetségesek. Ennek alapján a Kocsis Máté szerelmi preferenciáival kapcsolatos közlést teljes mértékben légből kapottnak kell tekintenem. Ha kiderülne az ellenkezője, egy világ omlana össze bennem. De, ez mellékszál. Mindenesetre felszólítom a volt képviselőnőt, akitől el is elhatárolódunk testületileg, hogy tartsa tiszteletben az előítéletekhez való jogomat, és a jövőben tartózkodjon a hasonló provokációktól.

Két megjegyzés azért idekívánkozik a politikailag mindenképpen inkorrekt és tagadhatatlanul tabusértő leleplezéssel kapcsolatban:

Ad1:  „A magyar ember természeténél fogva politikailag inkorrekt, azaz nem veszítette el a józan eszét.” (Orbán Viktor)

Ad2: „Egyetlen kérdést sem szabad tabuként kezelnünk.” (Orbán Viktor)

Akkor, ennyike. Mindenki szörnyülködhet, egyedül ők nem. Kérték, megkapták – mondhatnánk a mesék kárörömmel átitatott igazságérzetével csodálatosan eltelve, nesze, ilyen, amikor valami politikailag inkorrekten nem tabu. Háromszor lesz leverve rajtuk, tehetnénk hozzá, mert az nem lehet, hogy mindig mindenben ők járjanak jól. De, nem mondjuk. Nem verünk le semmit. Megvédjük az illiberális jogfosztók liberális jogait.

Melyik az erősebb: a nyilvánosság joga, hogy a választók mindent tudjanak azokról, akik hatalmat gyakorolnak felettük és akiknek engedelmeskedni kötelesek, avagy az önrendelkezési jog, amely még a hatalom gyakorlóinak magánéletét is védik a nyilvánosság elől? Tulajdonképpen ez a kérdés. Látszólag. Ahhoz ugyanis, hogy az egymással ütköző jogok hierarchiájának alkotmányos kérdést egyáltalán fel lehessen tenni, szükség van mindenkire egyaránt érvényes alkotmányos jogra.

Nincsenek szabályok, amikor ők támadnak. Amikor a másik, akkor vannak. Ez az, amit a pillanat uralásának neveznek azok, akik kormányt buktatnak népszavazással, mert a népszavazás alapvető jog, aztán eltörlik a népszavazást, amikor veszélyes lehetne rájuk. A hasonló esetek száma végtelen. Mindig a napos oldalon, mindig a jog kellemesebb végén, mindig a lejtős pálya előnyösebb térfelén.

Amikor nekik az a hasznos, akkor semmi sem lehet tabu, akkor nem kell politikailag korrektnek lenni. Akkor hülye liberálisok, kretén Európa. A rezsimtörténész egész könyvet ír a témában. Ha fordul a kocka, akkor viszont kellenek a tabuk. Talán észre sem veszik, hogy amit a saját érzékenységeik védelmében elvárnak, az ugyanaz a politikai korrektség, amit egyébként kigúnyolnak és másoktól megtagadnak. Persze észreveszik. De nem tartják kínosnak, mert senki nem veri őket pofán.

Móricka elmegy az egyik angol klubba pókerezni. Az első kör végén kiteríti a lapjait. Kérem, uram, erre semmi szükség, nálunk az a szokás, hogy bemondjuk, amink van. Értem, mondja Móricka. Aznap este végig ő nyert.

Az írás eredetileg a hvg.hu weboldalon jelent meg, ide kattintva elolvasható.